Vicei Judit

A gimnázium végzős tanulója, az iskola és a IV.2 osztály híressége újra kimagasló eredményt
ért el, és most már az egész világ ismerheti őt. Világos Adriannával a nagyszünetben
beszélgettem legújabb eredményéről. Adriana 61,46 métert dobott az U20-as atlétikai
világbajnokságon Kenya fővárosában, Nairobiban.
Adriannát kishegyesi tehetségként emlegetik mindenhol az országban, tehetsége és kitartó
szorgalma eredményeként utazhat, világot láthat.

Mondd, mióta tart a gerelyhajítás iránti szereteted?
– Igazából először a vortexdobással kezdtem. A gerely véletlen indult el. Anyukámmal (aki az
edzőm is) elkezdtünk komolyabban edzeni vortexon, de azt csak 14 éves korig lehetett.
Utána döntenem kellett, hogy vagy abbahagyom az atlétikát, vagy megtanulom a gerelyt,
ráadásul akkoriban még kézilabdáztam is. És hát adtunk magunknak egy-két évet, hogy
megnézzük, hogyan fog sikerülni. Az internetről megtanultuk a technikát, az edzések
menetét. Nagyon nehéz volt az elején, hiányoztak hozzá a feltételek és a szakmai tudás is.
Kezdetben a libalegelőn edzettünk, ahol a Dombos fesztivált tartják. Előfordult, hogy seprűt
dobáltam, amikor nem volt gerelyünk. Ahogy múlt az idő, egyre jobban megtanultam a
technikát, és jöttek az eredmények. A szívemhez nőtt a gerelyhajítás, ami nagyon-nagyon
sok munkával, odaadással jár. De ahhoz, hogy az ember eredményeket érjen el, igazából
szeretni kell, amit csinál. És én szeretem.

Hamarosan 18 éves leszel. Mennyiben hasonlít vagy tér el egy napod egy átlagos lány
napjától?
– Reggel elmegyek az iskolába, fél 2 felé hazaérek, ebédelek, gyorsan tanulok, aztán edzek,
és utána tanulok még egy kicsit, majd megnézek egy filmet, és alszom. Ez egy átlagos
napom.

Ki segít neked felkészülni a versenyekre?
– Anyukám, kezdetektől fogva vele edzek. A szövetség nemrégen kinevezett néhány
koordinátort, de hát igazából mi csináljuk az egészet.

Hogy ért a hír, hogy egy másik kontinensen fogod megmutatni, mit tudsz?
– Először nem voltam benne biztos, hogy megtartják ezt a versenyt a Covid miatt. Szóval
nem akartam beleélni magam túlságosan, mert eddig bárhova szerettem volna menni,
mindig lemondták, vagy valahogy nem jutottam oda. Most végre nagyon örültem, hogy
eljutottam Kenyába, mert rengeteg mindent láttam ott: más kontinenst, más embereket,
más kultúrát, nagyon szép volt.

Milyen Nairobi? Élnél olyan nagyvárosban?
– Igazából egészen más Nairobi, mint nálunk a nagyvárosok, meg hát, sokkal rosszabb
körülmények között élnek egyesek, mint mi. Nem nagyon szeretnék nagy városban élni,
szeretem Kishegyest.

Mesélj a versenyről, megismerhettél-e hivatásos sportolókat?
– Igen, most a hotelben nem úgy szállásoltak el minket, mint általában, hanem teljesen
szétrakták a hasonló kultúrájú, földrajzi helyről számazó versenyzőket. Például nem
Horvátországgal és a volt jugoszláv államokkal kerültünk egy szálláshelyre, hanem külön-
külön. Mi Jamaicával voltunk egy szállodában, érdekes volt.
A versenyre mindenki eljött, akikre számítottak. Vannak országok, amelyek bojkottálják
ezeket a korosztályos világbajnokságokat, mint például Amerika (egyedüli, aki nem vett
részt). Egy görög lány és egy kubai lány volt a nagy ellenfelem A görög már kétszer is
legyőzött, de most boldog vagyok, hogy nekem sikerült a győzelem. Az első szériában
dobtam egy jót, és akkor, gondolom, ez „rosszul esett neki”. Később elkezdett esni az eső, és
a második dobás után egy másfél órás szünetet rendeltek el.

Hogyan tudod összeegyeztetni a sportolást és az iskolát? Egyszerű?
– Nekem nagyon észszerűen be kell osztanom az időmet, már kezdettől fogva igyekszem,
hogy szigorúan tartsam magam a napirendemhez, hogy érkezzek minél gyorsabban mindent
megtanulni.

Negyedikes gimnazistaként milyen terveid vannak a továbbtanulás szempontjából?
– Mindenképpen szeretnék továbbtanulni, most legvalószínűbb az, hogy Újvidékre fogok
menni a Teamsre. Ez egy magán sportegyetem és rendkívüli hallgatóként csak a vizsgákra
járnék. Aztán, ha vége lenne a karrieremnek, akkor mesterképzéseken továbbképzem
magam.

Mit üzensz az iskolatársaidnak?
– Szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan szurkoltak nekem az iskolából. Meglepődtem,
nem tudtam, hogy ennyien követték a versenyt. A sok munka, edzés, lemondás, szenvedés
mindig megéri a végén.

Igazán felemelő érzés, hogy a mindennapjaimat alkotó emberek – osztálytársaim –
megvalósítják céljaikat, és a kemény munkájukkal eredményeket érnek el.
Mindannyian gratulálunk a sikeredhez, Adri! És kívánjuk a legjobbakat!