készítette: Szabó Rebeka, 3-2

Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy két nemzeti közösség képviselői, akik
kultúrájukban és szokásaikban különböző mentalitáshoz tartoznak, hogyan léteznek,
férnek meg egymás mellett. Milyen felszínesen általánosító véleményük van a másik
nemzeti közösség képviselőiről, milyen sztereotípiák alakultak ki a két nép között.
De mi is az a sztereotípia? A szociális észlelés során lezajló kategorizáció,
benyomásalakítási folyamat. Mikor meglátunk valakit, felbukkan bennünk azon
csoport kritikus tagjának a képe, amelyhez az éppen utunkba került ember is tartozik.
Automatikusan feltételezzük, hogy sok közös tulajdonsága van a kritikus
csoporttaggal, így hajlamosak vagyunk őt emiatt elítélni.
Az emberek mindennapi életük során gyakran próbálják megmagyarázni mások
vagy éppen saját cselekedeteiket, ezt attribúciónak, más szóval oktulajdonításnak
nevezzük. A megfigyelhető viselkedést megpróbáljuk nem megfigyelhető belső és
külső okokhoz kapcsolni. Először mindig a nyilvánvaló külső okokat keressük, ha ilyet
nem találunk, akkor próbáljuk a viselkedést a személy belső tulajdonságaival
indokolni. Attribúciós torzításokról azokban az esetekben lehet beszélni, ha az
emberek viszonylag kevés információ alapján, gyorsan hozzák meg a döntésüket.
Jelentős különbség van a cselekvők és a megfigyelők ugyanazon eseményről alkotott
véleménye között. Cselekvőként hajlamosak vagyunk saját tetteinket szituációs
okoknak, környezetünk befolyásolásának tulajdonítani, míg megfigyelői szemmel
inkább a belső, személyes tényezőkre támaszkodunk.
Kutatásom során három mérést végeztem el. Először a sztereotípiák indirekt
mérését fényképek segítségével, a gimnazisták körében. Ezt követően az attitűdökét
– kísérleti történetek segítségével, ugyanazon alanyokkal. Végezetül az attitűdökét
(kísérleti történet) és a sztereotípiákét (direkt úton) általános iskolások körében.

Tavaly ilyen és ehhez hasonló képeket mutattam a tanulóknak, akiknek a képeken
látható személyeket kellet rangsorolniuk különböző szempontok szerint, azok
nemzetiségének tudatában és anélkül. Eredményeképp, mikor összevetettem a
kapott eredményeket egy 15 évvel ezelőtti kutatás eredményeivel, azt szűrhettem le,
hogy a mai diákok sokkal elfogadóbbak egymással szemben. Ez engem nagyon
meglepett, ugyanis megdöntötte a hipotézisem. Ezért is határoztam úgy, nem
hagyom annyiban a témával való foglalkozást, viszont az idén egy másik oldalról
közelítem meg, s a sztereotípiákat az attribúciókkal hozom összefüggésbe.
Iskolám diákjainak különböző siker- és kudarctörténeteket mutattam, az azokban
szereplő nevek által jól felismerhetően magyar, szerb, illetve angol nemzetiségű
emberek életéből. Az emberek – saját önbecsülésük és a csoport védelme érdekében
– tudat alatt kisebb torzítások segítségével érik el a számukra kedvezőbb
tulajdonítást. A sikereket jellemzően személyes és csoporton belüli okokra, míg a
kudarcokat főleg szituációs és csoporton kívüli okokra vezetik vissza. Megfigyeltem,
vajon helytálló-e a megállapítás, miszerint a diákok azonosulnak saját nemzetük
képviselőivel, és a történet szereplője által elért sikereket sajátjukként tudják-e majd
be, a kudarcot pedig külső hatások, tényezők akadályozásának eredményeként
definiálják. Eredményképp azt szűrhettem le, hogy egy nemzeten belül a férfi és a női
kitöltők válaszai nem mutattak eltérést. A két nemzet, vagyis a magyar és a szerb
diákok válaszai is nagy részben átfedésben voltak, mindössze egyetlen helyen volt
észrevehető az attribúciós hiba megjelenése (a szerb diákok esetében, mikor a szerb
fiú, Miloš negatív történetét a szerencsének tudták be, magyar társaikkal
ellentétben, akik inkább a szorgalom hiányát érzékelték a történetből). Egyszer pedig
az attribúciós hiba fordítottja jelentkezett, mikor a magyar fiú, János
kudarctörténetét a szerbek a szerencsének tudták be, míg a magyar diákok saját
képességeit, szorgalmát okolták. Érdekes, hogy az idei kutatásban a tanulók
leginkább a belső tényezők befolyásolását nevezték meg okként, míg régebben,

mikor tanárnőm 2005-ben végzett hasonló kutatást, a belső mellett a külső tényezők
is gyakran megjelentek.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy mivel a 6-ból mindössze egy esetben volt
megfigyelhető az attribúciós hiba, valamint egyszer annak fordítottja, a kapott
eredmények a 2005-ös kutatás eredményeivel összevetve javulást mutatnak.
Felmerül azonban a kérdés: vajon ténylegesen ennyire megváltoztak volna az emberi
kapcsolatok, s a két nemzet képviselőinek véleménye egymásról? Álláspontom
szerint a modern világ, melyben élünk, annyi új lehetőséget, tapasztalatot nyújt
számunkra, hogy sokkal felkészültebbek vagyunk a különböző helyzetekre, ezáltal
véleményünk mértékkel való kimutatására, akár eltitkolására. Muszáj megemlíteni,
hogy a kutatás gimnáziumi tanulók körében lett elvégezve, ami egy válogatott
közösség, és ahol rendszeresen végeznek hasonlót.
Ezért is döntöttem úgy, hogy általános iskolás tanulók körében is elvégzem a
felmérést. Piaget elmélete szerint ugyanis a formális gondolkodás már 12 éves
korban elkezdődik, így a 7., 8. osztályos tanulók már képesek megoldani e
feladatokat, azonban korukból adandó tapasztalatlanságukból kifolyólag még nem
találkoztak annyi hasonló kutatással, hogy ki tudnák szűrni belőle, igazából mire is
megy ki a játék, átlátnák a helyzetet.
Meglepetésemre itt sem volt kimutatható nagyobb attribúcionálás. Az indirekt
mérés eredményeit vizsgálva mindössze 3 olyan esetet találtam, ahol a szerb és a
magyar tanulók válaszai nagyobb mértékben mutattak eltérést. A sztereotípiák direkt
mérését elvégezve azt kaptam eredményül, hogy míg a szerb diákok saját nemzetük
után a magyarokat értékelték legpozitívabban, s az angolok utánuk következtek,
addig a magyar nyelven tanuló gyerekek sajátjuk mögé közvetlenül az angolokat
helyezték, s csak utánuk következtek a szerbek. Érdekes volt megfigyelni azt is, hogy
a szerb diákok majdnem olyan pozitívan értékelték magyar társaikat, mint azok saját
magukat. Vagyis az eredmények tudatában elmondhatjuk, hogy a magyar diákok
esetében volt kimutatható szereotípia a szerb nemzet felé, aminek oka lehet akár egy
védekezési mechanizmus is a kisebbségi elnyomás ellen.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy komolyabb nemzetileg megalapozott sztereotípia
indirekt mérés útján nem volt kimutatható, direkt mérést követően pedig a magyar
diákok esetében. Azonban a helyszínen, mikor az iskolában kitöltettem a tanulókkal a
kérdőíveket, sokkal inkább jelen volt, mint ahogyan az eredmények mutatták.

Felhasznált irodalom:
➢ Forgács József: Társadalmi érintkezés pszichológiája (Kairosz Kiadó, 2007)

➢ Farkas Berill és Raffai Orsolya kutatása (2006/2007/2008)
➢ Aronson: A társas lény (Akadémiai Kiadó Zrt., 1978, 2008-as kiadás)
➢ Atkinson : Pszichológia (Osiris kiadó, 2005)
➢ Dr. Kelemen László: Joghallgatók a Jogról, Szociálpszichológiai kutatás
(Sprinter Kiadói Csoport)
➢ Mengyán P. I.: Uloga stereotipa u formiranju atribucija (2005), UNS, FF
➢ Adatfeldolgozás: Google forms, Excel, Spss for W (t-prgšóba, korreláció)