készítette: Kol Réka, 4-2

Valószínűleg sokan eljátszottunk már azzal a gondolattal, hogy mit tennénk, ha egyedül maradnánk a bolygón. Egy ember sem élne rajtunk kívül, csak mi és a természet. Elsőre még lehet, jól is hangzik, viszont jobban belegondolva nem lenne sok a túlélési esélyünk. Különösen, ha közben még valamilyen vírus tombolna, ami az embereket vámpírokká változatná. Nos, pedig ebben a filmben a Robert Neville-t alakító Will Smith főhőssel pontosan ez történik. Nagyon érdekes azt nézni, milyen módokon találja fel magát ebben a posztapokaliptikus világban.

Kukoricát termeszt, vadászik és további túlélőket is keres, illetve a vírus ellenszerét. Az, hogy teljesen egyedül maradt, és ebben a helyzetben él már évek óta, nagyban megmutatkozik viselkedésében, hisz kit ne viselne meg több évnyi magány? Egyedüli társa a kutyája, Sam, akihez folyamatosan beszél, sőt, kérdéseket is intéz hozzá. Magányát azzal próbálja ellensúlyozni, hogy az üzletekben lévő próbababákhoz kommunikál, akiknek nevet is adott. Majd rájön, hogy az ügy reménytelen, nem fognak megszólalni az élettelen tárgyak. Természetesen, mivel a társadalom megszűnt létezni, nincsenek emberek, akik dolgoznak, akik fenntartják a világot, pontosabban azt a várost, amiben Robert él.

Itt nehéz beszélni a társadalom szerkezetéről, működéséről, hisz gyakorlatilag nincs is. Ahhoz, hogy jobban megértsük, mi történt, a főhős emlékeiben járunk, amikor a járvány kitört. Az embereket műszerrel ellenőrzik, hogy fertőzöttek-e vagy sem, és akit annak jelez a gép, azonnal félrelökik és megölik, még mielőtt átváltozna. Nem törődve sem a gyermekekkel, sem senkivel. Csak az a fontos, hogy a betegeket kiiktassák, az egészségeseket pedig elszállítsák a helyszínről. Természetesen a nagy káoszban nem ellenőrizték a műszereket, amikkel mértek, így az sem számított, hogy azok pontosak-e vagy sem. Azt, pedig, hogy kik élhetnek tovább, a rendőrök és katonák döntik el, ebbe senkinek semmi beleszólása nem lehetett. Ezért mondhatni, hogy a rendszer diktatórikusan működött, persze amíg mindenki meg nem halt, vagy át nem változott. Az embereket tuszkolták, ráncigálták, lökdösték, mint a tárgyakat. Nem volt joguk ellenállni.

A főszereplő arra törekedett, hogy megállítsa a vírust, túlélőket találjon, és újra kialakuljon a régi társadalomforma, ahol „normális” életet élhet. Ebben a posztapokaliptikus világban nincsenek társadalmi szerepek, Robert egyetlen szerepe a túlélés, ami persze inkább ösztön, de már a kísérletezést is kezdi feladni, amikor újra is újra kudarcba fullad terve.

Érdekes elgondolkozni azon, hogy ez az állapot tekinthető-e ciklikusnak? Kezdetben van a demokratikus, modern társadalom, amely aztán elpusztul egy vírus hatására, de aztán hosszú évek múltán újra létrejön. A film végén a hős feláldozza magát az emberiségért, így tudjuk, hogy a vírus eltűnik, az emberek megint benépesítik a nagyvárost. A képzeletbeli világban lehetséges volt az, hogy óriási, vérszomjas, üvöltöző vámpír-emberek kiirtják a társadalmat. Félelmetes belegondolni, hogy a valóságban is bekövetkezhet ehhez hasonló pandémia kitörése. Ami aztán megint csak a szinte újonnan kialakult népességet elpusztítja, és a történet kezdődik előlről.

Ezért gondolom körkörös, örökösen ismétlődő folyamatnak az ember-társadalom kapcsolatát. Mindig lesz fejlődő és hanyatló időszak, ami váltja egymást. Persze semmi sem támasztja alá, hogy biztosan be fog következni egy újabb katasztrófa, de semmi sem zárja ki a lehetőségét. Ugyanakkor, ha a társadalmi változásokat nézzük, megállapítható, hogy a filmben a diffúziós modell is megjelenik, hiszen a változás egy pontból indul, és onnan terjed sugárszerűen. Méghozzá itt egy elég súlyos változás alakult ki abból, hogy valaki elkapta a vírust, majd továbbadta, így terjesztve a mitikus lények kialakulását.

Visszatérve a főhős személyére, érzékelhető, hogy teljesen elvesztette önmagát. Az idő, amit egyedül töltött, olyan mélyen hatott rá, hogy amikor újra beszélhet emberrel, bizalmatlan és idegen. Elveszítette személyes és társadalmi identitását is. Alapvető, hogy az ember szocializálódik, hiszen társas lény, de itt Robertnek nem volt lehetősége erre. Azokat a szerepeket, amiket eddig betöltött apaként, férjként, rendőrként, elvesztette, mondhatni szempillantás alatt. Egyedül egy mindig óvakodó túlélő és egy kutya gazdija szerepe maradt neki. A lényekkel szemben csak nappal volt hatalma, akik nem tűrték a fényt, azonban éjszaka nem tudott nyugodtan aludni, teljesen elbarikádozta a házat.

Különleges volt Annával való találkozása, nem hatódott meg, nem is döbbent meg, hogy végre embert láthat. De mikor rájött, hogy egymásra vannak utalva, együtt küzdöttek a túlélésért. A köztük kialakult viszony szekundáris, hiszen mindkettejüknek egy végső céljuk volt: az életben maradás. Nem jött létre köztük erősebb érzelmi kötődés, csak az érdek kötötte őket össze, na meg persze a tény is, hogy ha többen vannak, nagyobb a túlélési esélyük is.

Nekem ez az egyik kedvenc filmem már régóta, bár tudom, nem éppen mai, és azt is, hogy azóta sokkal jobb minőségű alkotások is megjelentek hasonló témákat feszegetve. Dr. Robert önfeláldozása, a folyamatos harcok és állandó élet-halál közti jelenetek tipikus mozis elemek. Ezek nagyjából előre kiszámíthatóak voltak. Társadalmi szempontból nézve pedig félelmetes elgondolás, hogy valaha bekövetkezhet-e hasonló helyzet a valóságban is. Most mindenkiben megfogalmazódik a kérdés: „Vajon én ott lennék-e a túlélők között?”

Legenda vagyok (I Am Legend) 2007, rendező: Francis Lawrence
Forrás: https://videa.hu/videok/film-animacio/legenda-vagyok-2007-PJVo5GfsA1WLBVL2